Egy átlagos kismama naplója

Egy átlagos kismama naplója

Esküvőre készülés: Sport, fogyás

2020. június 08. - Koczka Rebeka

Sziasztok!

Hétfő van, így belevágtam az esküvői készülődésbe. Ma az edzésekről fogok nektek írni.

Ugye elhatároztam, hogy az elkövetkezendő egy hónapban ami még az esküvőig hátra van, le fogok fogyni. Igen, tudom, már nagyon uncsi, hogy évek óta nem sikerült lefogynom... Nem tudom mennyit, vagy hogyan de megcsinálom. Ma el is kezdtem az "edzést". Tudom kicsit későn írom a posztot, de ha van kedvetek még mindig csatlakozhattok, sőt bármikor amikor csak kedvetek tartja.

Kezdjük talán a táplálkozással. Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de nekem egyik pillanatról a másikra átállni egy diétára nem könnyű. Főleg egy olyan "diétára" ami nincs megszabva. Ezt úgy értem, hogy nem követek semmi diétát igazából, egyszerűen csak kevesebbet fogok enni. Talán Nyári Diánál láttam, hogy reggelire és vacsorára is fehérje shake-et ivott, ebédet evett de csak kis adagot, napközben ha éhes volt akkor magvakat rágcsált. Ha nem is így volt pontosan a lényeg kb. ez volt. Úgy döntöttem én is ezt fogom csinálni.

Ma még nem tudtam a reggelit betartani és egy isteni amerikai palacsintával kezdtük Abigéllel a napot, de holnaptól csak a cél fog a szemem előtt lebegni. De tényleg! Mert mindig csak azt mondom, hogy majd holnaptól. De már nincs holnap! Muszáj elkezdenem, mert különben nem fogok semmit sem változni.

Úgyhogy holnaptól a reggeli és vacsora 1-1 fehérje shake. Most még van itthon egy kis Lifetilt!-es matcha és sós karamella ízű fehérjém, de szerintem nem lesz elég, úgyhogy majd nézek is valamit. Reggel mikor felkelek egy nagy pohár almaecetes mentás zöld teával kezdem a napot amit már előtte lévő este megcsinálok és berakok a hűtőbe. Mellé beveszem a bogyóim. Még maradt egy pár pyruvat one-om, collagén, és hialuron a legutóbbi Lifetilt-es rendelésemből azokat szedem be valamint vitaminokat. Magnézium, C-vitamin, kalcium, béta-karotin, női multivitamin, sörélesztő kapszula, hajvitamin és minden mi jó. Ebédre ugyan azt fogom enni mint a család, csak kaja előtt megiszok fél liter vizet, így alapjáraton kevesebbet fogok enni. Tudom, hogy nem jó taktika, mert "ez így nem ér semmit", de ha kevesebbet eszem legalább nem hízok tovább. Nem azért eszem sokat, mert annyira éhes lennék, hanem mert imádok enni. Olyan finom, hogy még még még akarok enni enni és enni. Napközben sima csapvizet és zöld teát fogok inni legalább 3 litert. Ha esetleg megéhezem, akkor eszem egy kis magvat vagy iszom egy shaket. 

Természetesen megpróbálom elkerülni a cukrot, lisztet, üdítőt, chipseket, alkoholt, mindent ami csak pakolja rám a zsírt. Azt hiszem a kaja része ennyi lenne.

És az edzés. 

Rengeteg videót néztem meg, ahonnan különböző gyakorlatokat lestem el. Különböző edzésterveket olvastam el és elemeztem ki, hogy mit miért hogyan és mennyit kellene csinálni. Össze is állítottam erre a hétre egy rövidke, bemelegítő edzést amit minden reggel meg fogok csinálni. Lesznek napok amikor be fogok jelentkezni live az Instagramon, sőt lehet hogy minden nap. Legalább ez is ad egy kis motivációt...

Amint lesz egy kis időm (és kedvem) Instagram poszt(ok)ban megosztom veletek a gyakorlatsort. Előre csak annyit, hogy kar, mell, hát, fenék, comb, has erősítő gyakorlatok vannak benne de az egész nem több 25 percnél viszont belehalok. Jó lesz látni, hogy egy hét után mennyivel könnyebben fognak menni a gyakorlatok mint ma.

A hónap további részére még nem találtam ki az edzést, de terveim szerint egy rövid edzés majdnem minden nap lesz (kb 4 naponta egy pihenő nap), és minden nap mást testtájat fogunk edzeni. Én is nagyon kezdő vagyok úgyhogy nem lesz gyilkos, de tudjuk, hogy előbb fájnia kell, hogy utána fasza legyen.

Szóval kövessetek Instagramon, ahol megosztom veletek nemsokára a gyakorlatsort valamint jövök a live-al!

Addig is puszi!

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/

Esküvőre készülve

Haligali!

Ahogy az előző posztomban említettem, esküvőre megyünk júliusban. Mikor megtudtuk, vagyis amikor meg lettünk hívva, és hivatalos lett, hogy meg is lesz tartva (ugye a vírus miatt képlékeny volt a dolog) egyből el kezdett járni az agyam. Mik azok a dolgok amik nekem Nőként eszembe jutottak? Minden, is!

1. Utazás

Hogyan is fogunk eljutni a helyszínre. Az esküvő ugyanis Pest megyében lesz, tőlünk jó messze. Így valószínűleg Apukáméknál fogunk megszállni Budapesten azon a hétvégén. Viszont onnan is még kocsival kell menni a helyszínre. Nekem még nincs jogsim... Mivel esküvő, valószínűleg inni is fogunk. Így hazafelé már nem tudunk kocsival jönni. Akkor hogy kerül haza a kocsi? Abigélt ki viszi haza? Hol fog aludni Abi délután? Este hogy fog elaludni ha nem tudom megszoptatni? Mi hogy jutunk haza? Ilyen kérdések kavarognak első sorban a fejemben. És nekem kell ezeket kitalálni. Erős szervezés szükséges, mert másokat is bele kell vonnunk így mndenkinek alkalmazkodni kell...

2. Pénz

Itt jön a pénz kérdés. Uhh, igen ez egy necces téma, nem igaz? Azért egy esküvő nem olcsó (ahogy hallottam). De még úgy sem nevezhető annak, ha csak vendégként vagyunk jelen. A mi esetünkben a következő kiadások merültek fel: benzin, pályamatrica, parkolás, nászajándék, menyasszonytánc, ruhavásárlás, (cipővásárlás). Szóval mennyi az annyi? Mennyit illik adni? Mennyit kell adni?

Ez szerintem mindenkinél más. Azt szokták mondani, hogy illik kifizetni legalább a vacsora árát. De ezt honnan tudná az ember? Mondjuk én onnan, hogy rákérdeztem... De nem mindenki kérdezi meg mert "nem illik" vagy mert "ciki". Mi olyan viszonyban vagyunk a párral, hogy simán megbeszéltük a dolgot. Legalább tudom, hogy mennyivel számoljak.

De ezek a pénzek minden lagzinál más összegek. Mindenki a pénztárcájának megfelelő összeget adjon, ha tud. Nem azért hívnak meg egy esküvőre, hogy Mi fizessük azt. Remélhetőleg... Szerintem.

Én először megkérdeztem, hogy van-e valami amit nászajándékba szeretnének, de mint minden "pályakezdő házaspárnak" a pénz a legjobb ajándék. Utána olvastam több helyen, hogy ez hogyan szokás. Sokan írták, hogy ugye mint mondtam illik kifizetni a vacsorát. De ha én meghívok valakit akkor ő Vendég lesz. Nem várom el, hogy kifizesse a vacsoráját. Hiszen az én pénztárcámhoz mért lesz a vacsora ára, és lehet hogy a meghívott ezt nem tudja finanszírozni. Egy pár nem várhatja el, hogy az esküvőn vissza jöjjön a lagzi ára. Mindenki addig nyújtózkodjon amíg a takarója ér.

Mi is megpróbálunk a pénztárcánkhoz mérten ajándékozni. Ha olyan viszonyban vagytok, nem azt fogja számolgatni hogy te mennyit adtál nekik... ha meg nem, akkor minek költenél rá annyit? Szóval ez egyéni kérdés.

A benzin, a pálya matrica, esetleges parkolás már adottabb mert fixek az árak. A következő költség pedig a ruha...

3. Megjelenés

Azt gondolom, hogy nőként kicsit többet foglalkozunk a külsőnkkel mint a férfiak. Biztos vagyok benne, hogy Peti péntek délelőtt felvenne egy gatyát, a zakóját meg egy inget, felhozná a pincéből az "ünneplős cipőjét" és már meg is lenne az esküvőzős szettje. És milyen jó is neki... Annyira jó lenne ha nekünk is ilyen könnyen menne...

De nem! Már hetek sőt, talán hónapok óta gondolkodom mi a szart vegyek fel. Ahh, ugye? Micsoda problémák... Igen. Az! És nem azért mert kicsinyes vagyok vagy mert öntelt vagy valami, hanem mert ez egy esküvő. Ráadásul az egyik legjobb barátom esküvője és szeretném nekik megadni a tiszteletet ebben a formában is. És szeretném magamat is szépnek látni és jól érezni magamat. És igen, ehhez kell a megfelelő ruha, haj és smink.

Még mindig elég kövér vagyok így nagyon nem néznek ki jól rajtam a régi ruháim valamint a kevés barátunk tükrében nem igazán járunk esküvőkre. Így nincs is igazán esküvőzős ruhám. Szóval be kell szereznem egyet. De hol és mikor?

Kisgyerekes, jogosítvány nélküli, kisvárosban élő, átlagos anyagi háttérrel rendelkező Anyaként a legkézenfekvőbb megoldásnak az Aliexpress tűnt. Ugyebár bele kell kalkulálni a szállítási időt, főleg ebben a vírusos helyzetben. Ez 20 és 60 akár 80 nap között bármikor lehet. Ezért kell időben elkezdeni a keresgélést. Láttam sok szép ruhát de 100 dollárt egy kitudja milyen ruháért azért nem adnék ki. Főleg mikor csak 1-2 vásárlás történt a termékből, így visszaigazolást se nagyon találni... (Majd csinálok egy Aliexpresses bejegyzést is azoknak akik nem mernek vagy nem tudnak onnan rendelni.) Valahogy nem találtam az ízlésemnek megfelelő ruhát, de ez nem az oldal hibája.

Így valami más megoldást kellett keresnem. Hát akkor magyar webshopok. Google kereső: koktélruha. Az első ami feljött ez az új oldal az About you. Hát rengeteg ruhát találtam. Végigböngésztem az összeset. Aztán szűrtem őket szépen lassan. Először méret szerint aztán szín szerint majd pedig ár alapján. Találtam egy gyönyörű ruhát amibe egyből beleszerettem és mikor megláttam, hogy 50.000 Ft, mármint ÖTVENEZER! akkor elvetettem az ötletet. Szomorúan nyugtáztam, hogy a ruhám valaki másé lesz.

Keresgéltem tovább. Mutogattam a csajoknak milyenek tetszenek. De rávilágítottak, hogy egy képről ruhát választani elég hülye ötlet. Hát honnan is tudnám, hogy rajtam hogyan fog állni? Gondolom nem egyszer fordult elő veletek is, hogy a fogason lógó ruhába beleszerettetek a boltban. Megnéztétek az árát és úgy döntöttetek "igen, ez belefér a keretbe". Ezek után besétáltatok a próbafülkébe, felvettétek és teljesen elment az életkedvetek a 10. ruhánál mert semmi nem állt jól rajtatok.

Nem akarok így járni egy megrendelt ruhával, mert oké, hogy már sok helyen vissza lehet küldeni, de akkor is macera. Úúúúgyhogy az a megoldás, hogy elmegyek és megveszem a ruhát. De hol és mikor és hogyan és kivel és és és ...

Azért elmenni gyerekkel vásárolni nem a legegyszerűbb dolog. Főleg egy eleven és kíváncsi 2 évessel. Bár Abigél nagyon szófogadó gyerek, azért kicsit nehézkes a dolog. Kisvárosban lakunk így nem sok lehetőség van a ruhavásárlásra. Tehát megcéloztam Győrt. De oda vagy vonattal vagy kocsival tudok eljutni. Kocsival csak úgy ha valaki elvisz, vonattal meg ahh, nem akarok vonattal menni... Szóval találnom kell valakit aki sofőrködik. A párom beleegyezett, hogy elvisz vásárolni. De ez csak hétvégén lehetséges mikor púpon vannak a boltok. Ebben a "vírusos időben" még kevésbé van kedvem egy gyerekkel járkálni a boltokban, így csúnya szóval élve le kell passzolnunk a gyereket. Hát remélem, hogy ez a hétvégén összejön. Vagy a következőn. Mindenképp tájékoztatlak benneteket, hogyan fog alakulni a keresgélés.

4. Haj, smink, súly

Még mindig nem érzem magam komfortosan a bőrömben de erről csak én tehetek senki más. Szóval megpróbálok a következő egy hónapban valami drasztikus változtatást eszközölni. Senkit sem szeretnék erre buzdítani és valószínűleg én sem vagyok elég erős ahhoz, hogy véghez vigyem az elhatározásomat, de valahol el kell kezdeni... Ennek is egy külön posztot fogok szentelni.

Ott van még a haj, smink és egyéb apróságok kérdése. Fodrászhoz, sminkeshez azért nem fogok elmenni, de valami különlegesebb dolgot azért ki fogok találni. Elképzelésem szerint valami laza, hullámos kontyot szeretnék csinálni szép füstös cica szemekkel, de a tény, hogy se sminkes, se fodrász nem vagyok lehet kicsit megnehezíti a dolgom. Nem úgy mint a körmöm amit könnyen megcsinálok. Juhuuuu.

Elő kell keresgélnem az ékszereim. Nem vagyok az az ékszeres típus általában csak órát szoktam hordani, a kevesebb néha több alapon de majd meglátjuk. 

Táska. Ez ugyan csak egy érdekes kérdés. Azért kisgyerekkel ez sem olyan egyszerű mint amilyennek hangzik. Mióta megszületett Abigél jóformán mindenhova hátizsákkal járok. Tapasztalatom szerint minél kisebb a gyerek annál nagyobb a táska. Az elején minden szart belepakoltam, most már inkább a cuccaim közé dobok egy pelenkát és popsitörlőt aztán csá. De egy esküvőn azért elég sok mindenre lehet szükség, és bár nincs stílusérzékem, de azért egy Mickey egeres hátizsák nem biztos, hogy megfelelő a szettemhez... Na sebaj, majd a kocsiba hagyom a cuccokat.

Haj, smink, ékszer, ruha, táska, súly pipa. Mi van még? Jah igen. Cipő. Hát ez is érdekes kérdés. Szívem szerint egy fekete Vans cipőt vennék(fel), de azt annyira nem illik. Lehet elviszem váltócipőnek, csak előtte be kell szereznem egyet... Meg hát cipőt a ruha után érdemes választani, de szerintem azt megoldom az itthoni "kollekciómból".

5. Nászajándék

És a végére hagytam a legfontosabbat. A NÁSZAJÁNDÉK! Most mikor írom ezeket a sorokat abban a fázisban vagyok, hogy nem is tudom merre induljak el. Ugye azt mondtam, hogy pénzt fogunk ajándékozni, de nem akarom csak úgy borítékban, az olyan snassz. Bár tudom, hogy annak az árát is beletehetném, amibe az ajándék kerülni fog, de szeretnék valami maradandót adni nekik, amire ha ránéznek mindig a boldog Nagy napjuk fog az eszükbe jutni (és mi...). Hát nekiállok keresgélni, és ha találok valamit mindenképp szólok! Ha van esetleg valami ötletetek, nyugodtan írjatok Instán!

Addig is puszi!

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/

Vissza-vissza térés

Sziasztok!

Még engem is megdöbbentett mennyire régen jártam itt. Az még jobban meglepett, hogy ennek ellenére is mennyien járnak erre. Boldogsággal tölti el a szívem, hogy vannak akiket érdekelnek az írásaim. Így szeretnék most már huzamosabb ideig ezzel foglalkozni.

Vágjunk is egyből a közepébe. Indítottam egy Instagram profilt amin az anyasággal kapcsolatos érzéseimet, problémáimat, megoldásaimat, gondolataimat, félelmeimet, ambícióimat szeretném Veletek megosztani. Mindent amivel egy Anya a mindennapokban találkozik. Mindent amivel segíthetek bárkinek is, hogy ne érezze magát egyedül. Hogy tudjátok, másnak is vannak problémáik, de túl lehet jutni rajtuk. Akár egyedül, akár együtt.

Azért ilyen dolgon gondolkodtam mert hát én is Anya vagyok, mi másról is írhatnék. Nap mint nap lapozgatom az Instagramot és legtöbbször csak ámulok és bámulok. Rájövök, hogy az én életem milyen szar. Ez Veletek is előfordult már? Felmentek egy kis inspirálódásért vagy boldogság hormonokért vagy kiskutyákért, bármiért és teljesen depressziósan tértek vissza a való világba. Folyamatosan szembejön Veletek és mint egy beton fal úgy megy Nektek a fake "valóság". A műnyaralás, műboldogság, műnő, műkapcsolat, műotthon, mű, mű, mű. És az ember befordul, hogy "atya ég! borzasztó az életem, csúnya vagyok, szegény vagyok, ronda a lakásom, nem érek semmit!"

Pedig ezek csak képek. Nem tudjuk mi van mögötte. Mennyire beállított.. Mennyire MŰ AZ EGÉSZ! Természetesen néha-néha én is bekövetek olyan profilokat amik nem inspirálnak, de pl. egy nyereményjáték miatt szükséges, de időnként csinálok egy-egy tisztogatást, hogy megkíméljem magamat bizonyos negatív energiáktól. Miért kellene olyan profilokat, embereket követni, nézni minden nap akik csak leamortizálják a lelkünket? Miért kell depresszióba kergetnünk magunkat azzal, hogy elhisszük amit az Instagramon látunk? Kérlek ne tegyétek!

Ne irigykedjetek olyan dolgokra, emberekre, helyekre, tárgyakra, profilokra amik túl szépek ahhoz hogy igazak legyenek, mert általában nem is azok! Kövessetek olyan embereket, profilokat akik felfele húznak, akik inspirálnak, akik motiválnak arra, hogy jobbak legyetek. Olyanokat akiktől egy nagy adag pozitivitást kaptok miután végiggörgettétek a feed-et!

Szeretnék én is ilyen lenni. Szeretném a valóságot mutatni. Valósnak maradni de mégis inspirálónak és olyannak lenni akit érdemes "követni". Ehhez Ti is nagy részben hozzájárultok!

Szeretnék ezen a profilon Anya lenni. Ezért lesz mindenféle tartalom az oldalamon. Minden, ami egy anyát érint. Gyereknevelés, párkapcsolat, önértékelés, sport, szépségápolás, étkezés és receptek, lakás, minden ami elénk gurul.

Ami pedig most szembejön velünk és aminek az apropójából eszembe jutott a blog az egy esküvő. Nem, nem a miénk. A legjobb fiú barátomé.

Erről viszont már egy külön posztban fogok nektek írni. Addig is itt vannak a linkek, gyertek!

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/

 

LifeTilt Közös fogyás: 8. nap

Salom!

62,6

Új nap, új hét. Ismét hétfő van. Elkezdődik a diétám második hete. Vártam is meg nem is. Végre nem kell céklát ennem. Ahh, megkönnyebbülés. Viszont egy újabb mumust köszönthetek a konyhánkba. A cukkinit. Nem tudom hirtelen eldönteni, hogy melyiket utálom jobban. Tudom... felnőtt emberként ételeket utáni elég gyerekesnek tűnik, de annál felnőttebb ennek ellenére mégis megenni. Valamit valamiért...

Délelőtt útra kellett kelnünk Abigéllel mert sem szombaton sem vasárnap nem tudtunk mindent beszerezni. Felkeltem, megreggeliztem. Ezen a héten zabkását fogok reggelente falni. Ebbe keverem a sós karamellás fehérjét. Mikróban készítem el. Mikor kiveszem karamellás popcorn illata van. Naaaagyon jó. A reggelit, mint az előző posztban láthattátok, több mint fél órán át bűvöltem mire úgy nézett ki ahogy. Ennek ellenére kb 10 percbe telt betolni. Közben írtam néhány posztot. Aztán összekészülődtem, felkeltettem Abit, összekészítettem és elindultunk a nagyvilágba. Elmentünk bevásárolni. Nagy mákunk volt, mert mindent kaptunk amiért mentünk. Így már gőzerővel mehet a diéta.

Hazaértünk és nekiálltunk a szokásos dolgainknak. Rendrakás, mosás, teregetés, takarítás és főzés. Haza ért a párom, megebédeltek és letettem Abit aludni. Utána nekiálltam az ebédemnek.

Hát, erről a hétről se maradhat ki a csodálatos társam és hű szeretőm a saláta. Saláta minden mennyiségben. Saláta, rukkola, bébi spenót. És ez csak a köret! Ezen kívül még 4féle zöldséget kell betolnom. Lila hagyma, cukkini, gomba és répa. Megmondom őszintén eléggé ódzkodtam ettől a menütől. Hát... semmi jóra nem számítottam. Megdinszteltem a lila hagymát egy icipici kókuszzsíron majd rádobtam a reszelt répát. Összepároltam őket majd mehetett rá a szeletelt gomba és a felkockázott cukkini. Egy kis só, bors, fokhagyma, oregano és bazsalikom. Megpároltam és egy kicsit rá is pirítottam. Félve szedtem ki a tányérra és kóstoltam meg. Hiszitek vagy sem, nagyon nagyon finom lett. Lehet csak azért ízlett ennyire, mert alacsonyak voltak az elvárásaim, de a lényegen nem változtat. Finom volt és nekem ennyi éppen elég. Mellé pedig lazac a fehérje.

Délután nálunk járt az egyik barátnőm, átrágtuk magunkat az élet apró-cseprő dolgain. Tudjátok milyen az... Csacsogtunk. Pedig nem vagyunk azok a trécselős lányok, dehát néha meg kell beszélni a fontos dolgokat egy jó üveg bor mellett. Vagy kettő esetleg három mellett. Természetesen kora délután volt így nem ittunk (annyit). Nem, komolyan. Azt tényleg mellőzöm, így nem volt az igazi...

Aztán eljött az este. A vacsora ideje. A tányérom nagy részét ismét a saláta foglalja el. A szélén egy kis bulgur kandikál ki. Bevallom sosem próbáltam. Ezekkel az ismeretlen dolgokkal mindig egy kicsit bizalmatlan vagyok. De nem gondolkodtam rajta egy percig se, hogy megegyem-e, hiszen ez van a diétában. Fogalmam se volt, hogyan kell elkészíteni, de miután utánaolvastam kiderült, hogy tök egyszerű. Ééééés meglepően finom! Rizshez tudnám hasonlítani, de annál finomabb. Mondtam is a páromnak, hogy be fogjuk vezetni és nem tiltakozott... Haladunk az egészség felé! Egy jó adag csirkét ehettem mellé. Nyamnyamnyam.

Viszont sajnálatomra az estémet ezen a héten nem zárhatom borospohárból szürcsölt sós karamellás fehérjével. Nem baj, marad a szex...

Az agyam már teljesen kikapcsolt így szerda éjjel. Úgyhogy nem nagyon emlékszem mit írhatnék még. Nem sokára újra jövök.

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/lifetiltblog/?ref=br_rs
https://www.facebook.com/groups/1593042514325883/
https://www.facebook.com/groups/wearelifetilt/

LifeTilt Közös fogyás: Kezdjük a második hetet

Hellobello!

Kezdjük a második hetet.

Ugyebár mérlegeléssel kezdek minden hetet. Az elmúlt hetem így alakult kilók szempontjából:

65kg -> 63,5 kg -> 62,8 kg -> 62,8 kg -> 62,5 kg -> 63,3 kg -> 62,6 kg

A centik maradtak teljesen ugyan azok nagy bánatomra.

Bal comb: 60 cm
Jobb comb: 60 cm
Bal kar: 29 cm
Jobb kar: 29 cm
Fenék: 104 cm
Derék: 93 cm
Has: 81 cm
Mell: 95 cm

Tudjátok... azért ez egy kicsit elszomorít. Rengeteg csajnál látom, hogy csak úgy olvadnak le a kilók és a centik nálam meg semmi. Megéri egyáltalán? Nem tudom... Sokat gondolkodom rajta, de muszáj végig csinálnom. És még szigorúbbnak kell lennem magammal. Egy kicsi csalás sem fér bele. Semmi. Mert ez így nem oké. És neki kell állnom mozogni. Az edzéstervem már megírtam, remélem teljesíteni is tudni fogom.

Nem csak a kilók és a centik nem hozták az elvárt csökkenést, de a képeken is látszik, hogy semmi nem változott.

84383006_1231573960386732_7549329106408570880_n.jpg85208906_183638472872800_1040494572355977216_n.jpg

86180490_2618893901681427_6818314063332769792_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sőt! Őszintén szólva én még narancsbőrösebbnek látom a fenekem. Úgyhogy elkeserítő. Igaz. Nem mondhatom, hogy én mindent megtettem, hiszem leírtam nektek, hogy nem egyszer csaltam. De hogy ez ennyire látszódjon. Nem értem. Egész eddig teljesen egészségtelenül ettem. Nutellát és chipset este 11-kor, cola és üdítők, cukros kávé és sok-sok olajban sült cucc. Most meg rengeteg zöldséget és sovány húsokat eszek, csak vizet és zöld teát iszom. 3 darab kávét ittam az elmúlt egy hét alatt a napi 2 helyett. Tényleg nem értem. És mi lesz ha vége a diétának? Mindent vissza hízok? Vagy mi? Ahh... szomi vagyok.

És jöhet a menü. Ugyebár nem adhatok meg pontos mennyiségeket és hozzávalókat, mert az nem etikus.Ez pedig a második heti

Reggeli:

86175340_184689635929417_2055394167579738112_n.jpg

Zabpehelyből zabkása, fehérje, áfonya, mandula és alma. Ugye milyen szép? Nézzétek, hogy nézett ki az első próbálkozásom:

86183749_634188020741984_5925953883678441472_n.jpg

Ugye milyen étvágygerjesztő? Hát megmondom őszintén, nem tudtam hogyan kell csinálni. Aztán józan paraszti ésszel csak kifundáltam. És ugye milyen szépen megkomponáltam a felső képet?

86263015_201515261038526_695003279897133056_n.jpg

Hogy az ember mit meg nem tesz egy tökéletes(nek hitt) képért és néhány lájkért... Nem kevesebb mint 20 percen keresztül próbáltam összerakni, megkomponálni egy tányért zabkását. Vágod? ZABKÁSÁT! Csak azért, hogy nektek és teljesen idegen embereknek meg tudjam mutatni, hogy mit eszek. Elmebaj. Tovább tartott megcsinálni a reggelim mint megenni. De ez van. Ilyen a mai világ. A következő étkezés az

Ebéd:

86176783_803439283499185_648284734480187392_n.jpg

Saláta, rukkola, bébi spenót. A másik tányéron lila hagyma, répa, csiperke gomba és cukkini összepárolva egy kis lazaccal. Nyami.

Egy valami maradt már csak hátra. A

Vacsora:

86171544_205582903970890_8658402409422258176_n.jpg

A változatosság kedvéért saláta, rukkola, bébi spenót, bulgur és csirkemell. Sajnos már nincs esti kikapcsoló shakem úgyhogy nem tudom mivel fogom lefojtani az egész napos hacacárét...

Halljátok teljesen lesokkolódtam. A Dr. Csontot szoktam nézni miközben a blogom írom, meg őszintén szólva bármit csinálok. Főzök, rendet rakok, takarítok, fürdök, hajat vasalok. Imádom. Most 23:45 van és a 10. évad első részénél járok. Meghalt. Hihetetlen. Sírok. Ahh. Ezek a csavarok... Nem bírom idegekkel. Még mindig nagy álmom az, hogy orvos legyek. Na mindegy.

Azt hiszem ennyi lenne. Kalandra fel!

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/lifetiltblog/?ref=br_rs
https://www.facebook.com/groups/1593042514325883/
https://www.facebook.com/groups/wearelifetilt/

LifeTilt Közös fogyás: 7. nap

Labas!

Ez azt jelenti szia! litvánul. Legalábbis a Google fordító szerint...

62,6

Vasárnap van. Végre! Már nagyon vártam. Az utolsó nap a héten. Már kezdett szenvedés lenni az étrend. És előre lelövöm a poént, csaltam ma. Nem is keveset! De erről majd később.

A vasárnap nálunk általában ugyan úgy zajlik. Lehet hívni unalmasnak vagy hagyományosnak vagy akárhogy, én nem bánom. Ma nem én főztem a levest így nem kellett túl korán kelnem. 8 körül ébredtem, kicsit még nyújtóztam az ágyban aztán lementem elkészíteni a vasárnapi desszertet. Ma ez egy almás pite személyében testesült meg amit az Instán meg is nézhettek ( https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/ ). Olyan szép lett. Olyan büszke vagyok magamra. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy el kellene mennem egy cukrász továbbképzésre. De aztán lebeszélem magam... Piff.

Szóval nekiálltam a desszertnek. Meggyúrtam a tésztát. Aztán hazaért a párom. Majd elküldtem szegényt a boltba mert ugye a jövő heti diétámhoz még nincsen meg minden összetevő. Megittam a teám, helyett csak sima vizet. Itt kezdtem a csalást. És csak kezdtem. Majd nekiálltam megsütni a céklám ami ugye tegnap olyan fasza lett. Közben csináltam az almás pite töltelékét is. Mire készen lett addigra úgy ítéltem meg, hogy a cékla is frankó, az is kész. 

Felkeltettem a trónörököst, felhívtuk a mamát, videóchateltunk egy kicsit, közben hazaért Apa. Természetesen nem tudott bevásárolni... Apa a minden... A lányos anyukák érthetik mire gondolok... Megsütöttem a tojásom, csináltam nekik bundás kenyeret és leültünk enni. Ekkor már olyan fél 11 lehetett. A tojásom már kihűlt, a cékla meg bakker NEM SÜLT MEG! Pfujj. Mondtam, hogy oké ezt így nem, akkor megy a turmixba. Hát szerintem még most is ott van úgy elfelejtettem az almával együtt... Megint csaltam.

Abi és Peti elmentek begyújtani és sétálni. Én pedig nekiálltam az ebédjüknek. Nálunk az a szokás, hogyha vasárnap akkor húsleves és rántott hús. Mivel múlt héten volt disznóvágás így van miből csemegézni. A leves már javában gyöngyözik a tűzhelyen. A konyha amúgy romokban mert vagy 8féle dolgot csinálok egyszerre. Hevítem a rizst, sózom a húst, töltöm a pitét aztán főzöm a rizst, sütöm a pitét, sütöm a húst. Rendet rakni nincs időm. Hazaértek a szerelmeim. Megcsináltuk a kapros salátát és dél körül már asztalnál is ültünk. Ők szépen megebédeltek én nem ettem belőle semmit mert ugye diéta. Egész jól bírtam. Inkább rendbe tettem a konyhát közben. A lányunk már egyedül eszik szóval nincs rám szüksége...  ebben sem...

Ebéd után lehet menni aludni. Persze nem nekem, mert a ház még romokban. Anyaként, Nőként, Barátnőként, Lányként, valakinek a Lányaként, ( de ne legyünk ennyire szexisták, hiszen nem csak a nők végeznek jobb esetben házimunkát, de ebbe ne menjünk bele mert nem ez a téma... ) tudjuk, vagy érezzük, hogy addig nem tesszük le a seggünk míg nincs meg minden a lakásban. Nekem ma be is kattant valami. Mikor a bőröd alatt viszketsz a rendetlenségtől. Nem tudom ti szoktatok e ilyet érezni. Hát én most ( sajna ) igen. Így neki is álltam nem csak elrakodni, rendet tenni de ki is takarítani. Amíg aludtak rendbe tettem a konyhát, a fürdőt, az előszobákat, wc-ket és félig a nappalit.

3 kor kelt a párom, ment dolgozni. Ő kérdezte meg, hogy "Drágám, ebédeltél már?" Na bazzeg. Amúgy Ő az aki emlékeztet hogy ne csaljak. Kicsit élvezi is hogy beszólogat, de legalább az úton tart. Így fél 4kor nekiálltam az ebédemnek. Természetesen Abi ezt megérezte, így neki is fel kellett kelni. Kapott egy kis áfonyát és Anyu nyugiba megette az ebédet. Kivételesen csalás nélkül.

Még gyorsan rendet raktam Abi szobájában, felporszívóztam és felmostam a konyhát mert vendégeket vártunk. 5 körül meg is érkeztek. Szüli- és névnapot ünnepeltünk. Gondolhatjátok... Talán nem is kell mondjam, hogy nem sokáig bírtam. És őszintén szólva nem is akartam. Szendvicseket csináltunk a családnak. Azt el tudtam engedni. De a sütiket nem akartam.

Tudjátok... én még sohasem voltam ennyire kitartó egy diétában sem. Így megengedtem magamnak. Én vállalom a felelősséget, az én testem és én nem fogok fogyni. Vállalom. Így is már 2,5 kilóval könnyebb vagyok. Nekem ez 1 hét alatt több mint elég. Még így is borzasztó büszke vagyok magamra.

Szóval sütiztem. Nem jóóól besütiztem, csak ettem egy szeletet. Később mikor már lenyugodtak a kedélyek megittam az almaecetes vizecském és megettem a vacsim. Ami a mai napon egy fél szelet szendvics volt egy kis lazaccal és guacamoléval. Nyamnyamnyamnyamnyam. Természetesen a shakem is benyomtam és inkább nem is említem, hogy ettem egy szelet almás pitét. Hát... ez van...

Nem szégyellem, de nem is vagyok rá büszke, de ez az igazság, kár lenne hazudni. Kíváncsi leszek, hogy holnap mennyit fog mutatni a mérleg. Ha vissza kúszik az a 2,5 kiló holnapra akkor így jártam. Jó tanulópénz lesz.

Ahhh. elkeseredtem. Na mindegy. Jön a holnap. Egy új hét. Már nagyon várom. 

Puszi

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/lifetiltblog/?ref=br_rs
https://www.facebook.com/groups/1593042514325883/
https://www.facebook.com/groups/wearelifetilt/

LifeTilt Közös fogyás: 6. nap

Hej!

63,3 kg

A hatodik nap a héten. Most már kezdem nem komfortosan érezni magam az egyhangúságtól. Úgyhogy ma volt kedvem és időm is, így megsütöttem reggel a céklát. Elég sokat kellett bűvölnöm ahhoz, hogy elkészüljön, főleg, hogy zsiradék nélkül kellett megsütnöm. De sikerült. És naaaagyon fincsi lett. Végre. Ahh. Végre finom reggeli. Csak az a baj, hogy az almát viszont elfelejtettem. Egyre hanyagabb vagyok. Szarvagyok.

A szombat az az ÉN napom. Vagyis kikiáltom annak. Majd a jövő héttől. Vagy utána... Hétfőtől péntekig korán reggel fogok kelni a párommal, ugyanis már megvan a napirendem és terveim szerint 5:30kor fog szólni az ébresztőm. Vasárnap szintén korán, hiszen fel kell tenni a húslevest, úgyhogy marad a szombat. Ezen a napon több dolgot is fogok csinálni ami engem tesz boldoggá. Úgy mint habfürdőzés, szőrtelenítés, hajmosás, olvasás, ilyenek. Senkinek nincs szüksége arra, hogy megbolonduljak. Minden anyának kell az énidő. Elhiszem, hogy van akinek tökéletes a családja és tökéletes az élete, örüljön neki! Mi nem vagyunk azok. Mi elfáradunk, kiakadunk, vitázunk, duzzogunk, hisztizünk és sírunk. És így szeretjük egymást, így vagyunk boldogok.

Nem sok mindent tudok nektek a kajáról mondani ugyanis az ebédem és a vacsorám se változott. Viszont azt el tudom nektek mondani, hogy rengeteget iszom és sokkal jobban érzem magam.

A fejfájásom elmúlt. A betegségem csaknem a múlté. Már a hasam sem csikar és a székletem is rendben van. Ami kicsit zavar az az, hogy éjjel is ki kell járnom pisilni. Energikusabbnak érzem magam de őszintén szólva nem látok változást a tükörben. Remélem, hogy a centik azért mutatnak majd valami jót. Igen, persze a mérlegen látszik a változás, de az nem minden.

Jövő héttől megyek edzeni is. Legalábbis terveim szerint. Dehát nem egyedül élek, felelősséggel tartozom mások iránt is így nem csak tőlem függ, hogy eljutok-e az edzőterembe. Egy gyerekkel nem egyszerű az élet, de hálás vagyok értük, ők az életem. Ezen kívül a háztartást vezetni sem egyszerű egy ekkora háznál. Dehát, tudjátok miről beszélek...

Este elmentünk bevásárolni a jövő heti diétámhoz. Bevallom nektek nem volt egyszerű. A drágáim elég nyűgösek voltak. Az pedig csak hab a tortán, hogy szombat este rengetegen vannak a boltokban. És ezt mondtam, hogy ilyenkor a polcok is tök üresek? 2 boltban is megpróbáltunk bevásárolni, több helyre már nem akartam elcipelni a családot. Kénytelen leszek holnap elmenni beszerezni a maradékot.

Ilyenkor felmerül bennem, hogy hagyom inkább a picsába az egészet. Minek szenvedek vele? Nem látom a hatását. De az a sok kidobott pénz az ablakon, a belefektetett energia, a küzdelem az elmúlt napokból... Meg akarom csinálni. Le akarok fogyni. Szeretnék boldogan belenézni a tükörbe és szeretnék büszkén végigmenni az utcán. Úgy mint régen. Amilyen jól akkor éreztem magam a bőrömben. 55 kilósan. De ezért küzdeni kell és nem szabad feladni.

Így hát egyelőre folytatom. Majd meglátjuk meddig. 

Na pusza!

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/lifetiltblog/?ref=br_rs
https://www.facebook.com/groups/1593042514325883/
https://www.facebook.com/groups/wearelifetilt/

LifeTilt Közös fogyás: 5. nap

Hei!

62,5 kg

Péntek az én napom! Ma kozmetikushoz mentem. Szép lettem. Igen. Mondhatják rám, hogy hiú vagyok, akik nem ismernek. Mert csak rám kell nézni és látni fogják, hogy nem is... Melyik nő ne szeretné magát szépnek érezni és csinosnak látni a tükörben? Természetesen ez mindenkinél más. Ahogy az életben sok minden a szépség is szubjektív. Nem mindenki, de a világon nagyon sokan abból merítkeznek hogy mások mit gondolnak róluk. Szerintem az egyik legszembetűnőbb általam ismert példája az Instagram. Nézzétek csak meg. Mindenki a lájkokra hajt, arra hogy mindenki ismerje és szeresse! De az élet nem ennyi. Az életünk nem szabadna, hogy csak ebből álljon. Rengeteget tudnék még erről beszélni, majd talán egyszer erre a postra is lesz időm.

Szóval kozmetikusnál voltam és megcsináltattam a pilláim. Abszolút nem hivalkodó, de én imádom. Belenézek a tükörbe és van arcom. A pasiknak könnyű. Ők még az ágyban fekve alvás közben is olyan szexik tudnak lenni, hogy álmomban csorog a nyálam. Igen drágám, rólad van szó! Így a pasik ezt nem érthetik. Persze vannak olyan nők akiknek ezek nem fontosak. Ám legyen. De én így érzem jól magam, így vagyok boldog. És a boldogságnál nincs fontosabb.

Reggel felkeltem, de már akkor el voltam késve. A hajam olyan volt mint amit lehánytak így muszáj volt megmosnom. Ha megmosom, akkor már meg is kell csinálnom, mert önmagában vállalhatatlan sajnos. Mivel 8kor keltem így mozgatni kellett a csülkeimet. Szóval hajat mostam aztán megittam a reggelindítómat. Majd megszárítottam és elkezdtem formázni. Utána öltözés és reggeli készítés. Turmix kész mert céklát sütni ma nincs idő. Tojás kész, de nem eszem meg mert már 9 így kelteni kell a gyermekem. 

Keltettem Abit, összeraktam a cuccát ugyanis amíg anyuci szépül Abigél csavarog a barátnőmmel. Havi egyszer ő az ügyeletes bébicsősz. Imádják egymást. Ilyenkor kicsit kiszabadul itthonról. Elmennek reggelizni, játszóházba, sétálni, van hogy ebédelni is. Tiszta csajos nap anya nélkül...

Megjött értünk Anna. Gyorsan kitöltöttem a smoothiem, betoltam a 2 tojást és irány a kozmetikus. A mandulát elfelejtettem a smoothiet természetesen nem ittam meg hiszen nem volt rá lehetőségem, de annál jobban kiömlött a táskámba... 

Kozmetikus után bementünk a régi munkahelyemre. Ha esetleg Mosonmagyaróváron jársz mindenképp lépj be egy kávéra és sütire a Malom Cafe-ba! És képzeljétek ittam egy kávét. Na bumm. Egész héten bűnözök. Nem lesz ez így jó...

Hazatérve megittuk Abival a cékla-alma smoothiet és meglepően ízlett neki. Megfőztük az ebédet, rendet raktunk. Apuci hazaért és megebédeltünk. Ugyan csak csirkét, salátát és sütőtököt ettem. Azt hiszem ez az a menü amit bármikor és jelenleg úgy tartom, hogy bármeddig meg tudnám enni. 

Őszinte leszek, ma kedd van így az emlékeim már borzalmasan elhalványultak. Tanulom kellene valamit, hogy kicsit tornáztassam az agyam, mert ez így hosszútávon csak romlani fog. Jajj...

Ma bebizonyosodott hogy INNI KELL! MUSZÁJ! Persze mindenhonnan azt hallod, hogy igyál, igyál, igyál, de nem hiszed el mert nem vagy szomjas. De! az vagy! Hidd el nekem mint laikusnak, ha a profiknak nem hiszel. Rengeteget! Érzem magamon és látom is, hogyha nem iszom eleget, akkor nem megy a fogyás. Egyszerűen nem megy. 3 liter minimum. Ki van száradva a szám, folyton. Nincs változás, fáj a fejed, sötétet pisilsz. Muszáj. Tényleg!

A vacsora az még mindig lazac, édesburgonya és saláta. De ma valahogy nem sikerült ez a lazac. Konkrétan nem volt finom... Lehet nem sütöttem meg eléggé vagy nem tudom, de alig tudtam letuszkolni a torkomon. Inkább leöblítettem egy pohár jó, sós karamellás shake-el. Na az még mindig tuti...

Na csókollak!

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/lifetiltblog/?ref=br_rs
https://www.facebook.com/groups/1593042514325883/
https://www.facebook.com/groups/wearelifetilt/

LifeTilt Közös fogyás: 4. nap

Salut!

62,8 kg

Csütörtök. Hmm. Mit is mondhatnék. Ez már kispéntek. De semmi különleges. Sajnálom. Nem tudok nektek semmi újdonsággal szolgálni. Tegnap óta megint csak jobban lettünk köszönhetően a gyógyszereknek és annak, hogy Abi végig alussza az éjszakát. Imádom.

A reggelivel kapcsolatban azon gondolkodtam, hogy megsütöm a céklát. A múltkor vettem a Lidl-ben pucolt, azt hiszem talán elő is főzött, csomagolt céklát. Serpenyőben megsütöttem. Valami fantasztikus volt. Olyan, kicsit édeskés íze lett. Leginkább a kukoricához tudnám hasonlítani. Talán ez gyógyír lesz a problémámra. Majd egyszer, ha nem felejtem el mit akarok csinálni. Vagy lesz rá elég időm...

Az ebéd a szokásos. Sok-sok saláta amit almaecettel, borssal és fokhagymával ízesítek ezen kívül sütőtök egy kis kókuszzsírral valamint egy kis csirkemell pöti sóval, borssal és fokhagymával. Nem nagy durranás de nekem még mindig nagyon bejön. És az összes saláta lemegy. Sőt... Kezdtem elgondolkodni. Mi lesz akkor, ha végeztem a diétával. És már nem salátát falok. De a gyomrom kitágult. Vajon mennyi BigMac fog beleférni egyszerre?

Ma már a belem is jobban veszi a kiképzést, nem kell napi többször rohangálnom. Viszont ez lehet azért is mert elfelejtettem figyelni a napi folyadékbevitelemre. Pedig  elvileg nagyon fontos. Na majd holnap meglátjuk...

A vacsora is a szokásos, lazac, édesburgonya, saláta. Finom ez az édesburgonya, lehet bevezetem a család étrendjébe is. De rendes elkészítési módot még nem találtam ki. Bár lehet célszerűbb lenne utána olvasni. Dehát... az nem én lennék. Viszont kezdem megunni... És még van 3 nap. Jaj mi lesz ebből... Egyet mondhatok!

KITARTÁST NEKÜNK!

Puszi!

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/lifetiltblog/?ref=br_rs
https://www.facebook.com/groups/1593042514325883/
https://www.facebook.com/groups/wearelifetilt/

LifeTilt Közös fogyás: 3. nap

Ciao!

62,8 kg

Szeerda van csajok! Már csak 67 nap!!! Juhuuu. Be kell valljak nektek valamit. csaltam. Tudom... tudom... De muszáj volt. Olyan rosszul voltam, hogy muszáj volt bevennem gyógyszert. Algopyrint, köptetőt és strepsils-t. Tudom. Gyenge vagyok. DE! Meg kell mondjam jól vagyok. Sokkal jobban. El sem hiszem. Így nincs lelkifurdalásom. Sőt! Ma is be fogom venni. Basszakutya. Ennyi belefér. Nekem. Te ne tedd! Küzdj! Légy igazi harcos! Tudod... terminátor!

Szerda... Olyan régen volt már. Most, hogy ezt írom péntek van. Az agyam pedig mint egy szita. Vagy inkább egy cső. Na de, lényeg a lényeg... Ma már nincs itthon a párom, újra munkába állt. Szegény. Mert Ő meg most lett beteg(ebb). De még így se olyan beteg mint mi. És már mi is sokkal jobban vagyunk. Biztosan sokat segített, hogy Abigél átaludta az EGÉSZ éjszakát! Igen hölgyeim, lehet irigykedni!

Szóóóval szerda. A reggeli még mindig nehézkes. Ki kell találnom valamit erre a cékla dologra. Kezdek egyre inkább megtelni vele. U T Á L O M. Azt hittem nem szeretem. De ez annál több. Nem, ez nem számít. Kemény vagyok, mint a vídia. Nem kell ide a hiszti. Felnőtt ember vagyok. Ahogy Te is! Ne hisztizz, küzdj!

Szóval a reggeli változatlan. Ahogy az ebéd és a vacsora is. Jó nekem ez így. Egyelőre nem kell a változatosság. Finom és laktató. Ami bevált, azon minek változtasson az ember? 

Ahh. Bakker. Elfelejtettem. Elfelejtettem a kozmetikust. Tyűha de ég a pofám. De annyira cukik, hogy péntekre kaptam időpontot. Pedig már azt hittem csórén leszek Valentin napon. Nem mintha elmennék vacsizni, hiszen... hát... tudjátok... DIÉTA. Ha már szóba került, mozin is gondolkodtam, dehát milyen az már, hogy nem eszek nachos-t sok-sok sajtszósszal és jalapenoval??? Hmm, nyami, ez nagyon jól hangzik. Bűnözni fogok. És Ti meg tudjátok. Bűnrészesek lettetek. Látjátok... úgy híztok, hogy én eszek. Mondjuk ezt el tudnám viselni... Hahahahahaha. Jahj ne. MIKET BESZÉLEK?

Ma már nem f... Igaz, hogy még most is naponta 2x megyek nagy wc-re, de sokkal kevesebb jön ki. Valószínűleg mert annyi mindent felhasznál a szervezetem, hogy nincs mi kijöjjön. Ohh, pisilni rengetegszer járok. Mint a terhesség alatt. Még éjjel is. Frusztráló.

Szóval reggeli, ebéd, vacsora. És a DESSZERT. Ahh... Nem tudok róla eleget áradozni. Imádom. A napom tökéletes lezárása. Tudod... Mikor leteszed a gyerekeket aludni. Rend van, csend és nyugalom. A pároddal leültök és elkortyolgattok egy pohár jó vörösbort. Mi mondjuk elég trógerek vagyunk, ha szabad így fogalmaznom és a pálinkát meg a fröccsöt jobban szeretjük. De no alcohol. Így marad a fehérje.

De boros pohárban! És egy óriási kád forró vízben. Ugyanis ezt is megengedtem magamnak ma. Mert megérdemlem. Mert megérdemeljük! Kényeztessétek magatokat Ti is. Tudjátok... Boldog Anya, boldog Baba. Boldog feleség, boldog élet.

Legyetek jók! Puszi!

https://www.instagram.com/anyavagyokesboldog/
https://www.facebook.com/koczka.rebeka95/
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/lifetiltblog/?ref=br_rs
https://www.facebook.com/groups/1593042514325883/
https://www.facebook.com/groups/wearelifetilt/

süti beállítások módosítása