Sziasztok!

Most, hogy Abi nagy délutáni szundizásban van Anya úgy döntött lazázik egy kicsit. Megírom a szüléstörténetemet. Lehet kicsit katyvasz lesz, mert miközben írok mindig eszembe jut valami, de próbálok mindenre kitérni és semmit sem kihagyni.

Talán kezdjük is ott, hogy a menzeszem szerint július 26-ra voltam kiírva, a 12. heti ultrahang szerint pedig július 17-re. Nos itt már több mint egy hét csúszásban vagyunk ami nem teszi egyszerűvé a helyzetet. Nagyon vártuk már a kislányunkat, így mindig az ultrahang szerinti magzati korral számoltunk. Párom megérzése az volt, hogy július 13-án fog megszületni a pici. Adtam a véleményére, mert eddig amit megérzett az úgy is lett. Ő már az elején megmondta azt is, hogy kislányunk lesz. Bejött. 

A 38. héttől jártam NST-re, de Abi semmi jelét nem mutatta annak, hogy akár egy picit is ki szeretne jönni. Fantasztikusan érezte magát. Az utolsó 2 hét úgy telt, hogy minden este úgy feküdtünk le aludni, hogy na majd most. Apuci már hetek óta egy csepp alkoholt sem ivott, pedig milyen jó is egy hideg rosé fröccs a nyári melegben, és minden kis nyögésemre ugrott, "SZÜLÜNK?!" Mikor 13-án sem bújt ki a drága borzalmasan el voltunk keseredve. Próbáltam már mindent. Abbahagytam a magnéziumot, ittam tonicot, lépcsőztem, csípőset ettem, szexeltünk, de semmi. Onnantól fogva úgy voltam vele. akkor jön amikor szeretne.

Nálunk a kórházban az a rendszer működik, hogy ha a 40. betöltött hétig nem bújuk ki a babu akkor onnantól 2 naponta NST valamint ultrahang. A betöltött 41. héten pedig indítanak. Hát én 17-én be sétáltam a kórházba, ami jobb napjaimon csak 20perc de plusz 17 kg-mal, elefánt méretű lábakkal és óriási pocakkal ez 45 perces maraton lett. Az NST nagyon gyenge méh összehúzódásokat mutatott. Elkeserített a nővérke, hogy ebből ma nem lesz baba. Írta is a következő 3 időpontot. 19. 21. 23.

Miután végeztem bementem a kávézóba, ahol egykor dolgoztam. Mindenki kérdezgetett hogy vagyok, miújság én meg mondtam miközben a browniemat csócsáltam, hogy hát mára vagyok kiírva de eddig semmi... Erre óriásira tágult pupillák meg "úristen"-ek voltak a válaszok.

Másnap este összebújtunk a párommal, de semmi nem történt. Megbeszéltük mit csinálunk másnap, hogy ajándékot kellene venni mert születésnap lesz, majd elaludtunk. 

Néhány héttel előtte kezdődött, hogy mikor felébredtem egyből ki kellett mennem a wc-re. Hát ez 19-én sem volt másként. Reggel 6-kor megébredtem és kikászálódtam az ágyból mint egy hátára borult teknős. Ebben a pillanatban éreztem, hogy bepisiltem egy kicsit. Nem tudtam vissza tartani. Gondoltam a kis puszedli focizik a hólyagommal. Még jó, hogy az éjjeli szekrényen tartok papír zsebkendőt, így csak egy kicsit lett olyan a combom. Kifutottam a mosdóba (párom nem értette), hogy a maradék ballasztvizet kiengedjem és azért kíváncsiságból megszagoltam a papír zsepit. Nem éreztem semmit. Hmm... nagyon gyanús. Vissza sántikáltam a szobába és megemlítettem a páromnak, hogy lehet, de csak lehet, hogy folyik a magzatvíz.

Elkerekedett szemekkel kérdezte, hogy be vigyen-e a kórházba. Őszintén szólva fogalmam sem volt mit kell csinálni ilyenkor. Hiszen nem volt fájás, nem folyt el a víz csak lehet, hogy csordogál és igazából semmi bajom nincs. Mondtam neki, hogy nyugodtan menjen dolgozni, megoldom. De a lelkemre kötötte, hogy mindenképp hívjam, ha valami van! Felhívtam hát a szülésznőm, hogy mit tegyek, 9-re úgyis megyek NST-re. Szegényke valószínűleg éppen az előző műszakot pihente ki reggel 6-kor. Mondta, hogy nem kell pánikolni, elég ha 9-re bemegyek, de mindenképp mondjam az ügyeletes orvosnak, hogy vizsgáljon meg.

Össze pakoltam a maradék kórházi cuccom, hátha akció lesz végre és útnak eredtem. Szóltam a nővérkének, hogy mi a szitu, mondta, vetkőzzek, megvizsgál a doki. Felfeküdtem az asztalra, hát kicsit sem volt kellemes sem a szitu, sem a vizsgálat. Olyannyira nem, hogy utána el is ment a nyákdugóm egy része. Flegmán közölte a doki, hogy teljesen zárt vagyok ez nem magzatvíz csak hígabb folyás. Rebeka megnyugodott, hogy vaklárma. Felfeküdtem az NST-hez az ágyra. Gyenge, 5 perces fájásokat produkáltam a gép szerint. Mondta a nővérke, hogy ezek vagy rendszereződnek és ebből lesz a szülés, vagy elmúlnak. Elszontyolódva lekászálódtam az ágyról mikor éreztem, hogy valami folyik. Megint. Biztos fura képet vághattam, mert megkérdezte a nővérke hogy "BAJ VAN???" Ahh mondom nem, csak valami megint folyik. De ha a doki azt mondta nem magzatvíz, én hiszek neki esküszöm!

Neeem, nem, akkor szól a dokinak, hogy mi legyen. Hát végül úgy döntött, hogy menjek át a szülészetre, vizsgáljanak meg ott is. Át totyogtam a szülészetre, elmondtam a panaszom. Menjek is be, megvizsgál a doktor úr. Levetkőztem alulról. Megnézte a BETÉTEM?! majd felsegített a székbe (egy áldott jó orvos!) és megvizsgált. Ahogy hozzám ért, éreztem, hogy VALAMI megint folyik. Igen, az a valami magzat víz volt. Óriási mosollyal rám nézett és azt mondta: "Ne izguljon anyuka. Így vagy úgy, de innen már csak babával megy haza!" Ugyan is még mindig teljesen zárt voltam.

Mondták, hogy felvesznek az osztályra, hozassam be a cuccaim, és menjek el ultrahangra. Miközben vártam a sorom, írtam a csajoknak, hogy hol vagyok és mi a szitu. Felhívtam a párom, de nem sok mindent tudtam neki mondani, úgy zokogtam az örömtől, mert nem sokára a kezemben tarthatom szerelmünk gyümölcsét. Bejött hozzám az egyik barátnőm, de sajnos nem sok időt töltöttünk együtt mert az osztályra nem jöhetett be. Így az ultrahang után egyedül maradtam.

Kaptam franko hálóinget, nagyon szuperül ment a Vans cipellőmhöz. Felvettek az osztályra és elfoglalhattam a vajúdóba a királyi lakosztályom. Aztán megérkezett a párom a cuccaimmal, de mennie is kellett vissza dolgozni. Berendezkedtem a szobácskámba ahol hál'istennek csak egyedül lettem volna, ha nem a vajúdóba kellett volna feküdnöm...

Jött egy nagyon aranyos szülésznő ugyanis vért kellett tőlem venni valamint 8 óránként antibiotikumot kaptam, nehogy a babának valami baja legyen hiszen meg van repedve a magzatburkom. Szépen lassan telt az idő. Kicsit szundiztam, kicsit rejtvényt fejtettem, iszogattam, szurkálgattak. 9kor megjött a fogadott szülésznőm, ő volt az ügyeletes aznap éjjel. Hát nem sokat aludtam az biztos. Szépen beálltak a fájások 7 percesekre. Így 7 percenként 1 percre felébredtem és a fogaim között sziszegtem, hogy "akurvaéletbedefájbasszameg". A fájásvizsgálatra csak annyit mondott a szülésznőm, hogy ez még nagyon nem elég. Na kössz. Éppen meghalok. Ez nem elég?! Kicsit véreztem is közben aminek nagyon örültem, hogy tágulok. Gondoltam én... Az éjjel 1x megvizsgált a doki, majd közölte, hogy semmi változás... Gyereletejóisten mi lesz itt.

Nagyon lassan jött el a reggel. A mellettem lévő kismama már a szülőágyon feküdt, nálam még mindig semmi. Jött a reggeli vizit. Megnyugtatott a dokibáácsi, hogy minden rendben, a vérképem is jó valamint a burok sapka is ép szóval minden adott egy hüvelyi szülésre! Hallelujah! Viszont megbeszéli a többi dokival mi legyen velem. Hát mikor visszatért elmondta hogy arra jutottak, kapok méhszáj érlelő kúpot és meglátjuk mi lesz.

Elkezdett előkészíteni a szülésznő. Kaptam beöntést, borotválni nem kellett. 9 órakor megkaptam a kúpot és NST-re raktak. Elmúltak a fájásaim. Csak lestem. Hát mondom nem hiszem el... Néha néha jött 1-1 fájás, de nem volt vészes. Olyan 10-től jöttek a 10 perces fájások. 11-ig voltam rajta az NST-n akkor már 7 percesek voltak. Ekkor jött be a párom is hozzám. Beszélgettünk, simizte a hátam én meg szorítottam a kezét mikor jöttek a fájások. Kérdeztem a szülésznőmet ehetek e valamit ugyanis tegnap óta csak gyümölcselveken meg szőlőcukron élek. Hát, hogy nem mert fejlemények vannak. Dél körül jött a doki, hogy megvizsgál. Felfeküdtem az asztalra. Elkeserített, mert azt mondta semmi változást nem lát. Gondoltam akkor kapom a következő kúpot. De nem azt mondta a doki amire számítottam. "Úgy gondoljuk mivel nem történik változás, nem húzzuk tovább az időt. Az lenne a legjobb, ha császármetszést választanánk."

Többször kérdezték tőlem a terhesség vége felé, hogy nem félek-e a szüléstől. Valamilyen megmagyarázhatatlan okán fogva egy picike kis félelmet sem éreztem. Viszont a császármetszéstől egyenesen rettegtem. Bármit megtettem volna, hogy ne kelljen átélnem. Dehát ez ott és akkor már mindegy volt. Óriási vigyorral az arcomon egyeztem bele a dologba. Mondták, hogy akkor a bugyi már nem is kell, szólnak a műtőnek és mehetünk is. Boldog voltam. Abban a másodpercben. Tudtam, hogy mindjárt a kezemben foghatom a lányunk. De amint kiléptem a vizsgálóból elkezdtem remegni, aminek nem tudtam parancsolni és patakokban folytak a könnyeim. Csak annyit tudtam kinyögni a szerelmemnek, hogy "császár". Kiküldték és engem elkezdtek előkészíteni. Egyszerre mindenki körülöttem volt. Borotváltak, infúziót kötöttek be, vetkőztettek, ágyat hoztak és már toltak is a műtőbe. Én pedig csak bólogattam és zokogtam. 

Apuci sajnos nem lehetett bent, lent várakozott a szülésznőmmel, de bátor voltam, annak kellett lennem. Végig kellett csinálnom. Át ültem a műtő asztalra. Kaptam sapkát valamint 3x lefertőtlenítették a hátam. 2 szúrást éreztem egymás után, borzasztó kellemetlen volt, de ezután már semmit. Kaptam oxigén maszkot amíg megszülettek, vérnyomásmérőt, és lekötötték a másik kezem (még jó, mert úgy remegtem, hogy majdnem leestem az asztalról... Mikor már nem éreztem köldöktől lefele semmit nekemálltak.

Nem tudom pontosan leírni mit éreztem. Nem fájdalmat, hanem inkább nyomást. Húztak, vontak. Mikor azt éreztem hogy a magzatburok pukkant el megkérdeztem, de kinevettek hogy "aaaah attól még nagyon messze vagyunk..." Aztán a sok huzavona után 13:13-kor megszületett. Vele együtt egy ANYA és egy APA is született. És én újra zokogni kezdtem. Még most is folynak a könnyeim ha eszembe jut mennyire boldog és megkönnyebbült voltam akkor. Ellátták, megtörölgették, bebugyolálták és oda hozták nekem. A Lányom. Aki egy hihetetlen csoda. Adhattam neki egy puszit. Utána pedig levitték az apukájához amíg anyut (hiszen már ANYA vagyok) összefoltozták. 

Az aranyórát az Apukájával töltötte aki abban a szent pillanatban ahogy meglátta szerelmes lett. 

Miután összestoppoltak a dokik levittek hozzájuk. Hálás vagyok a páromnak, hogy megadta nekem ezt a csodát. A családot. Nincs ennél fantasztikusabb dolog a világon.