Hahi!
Előző 2 postomban a kezdetekről írtam, arról, hogy meg akarok változni és ez milyen nehéz. Jobb Anya (https://kismamanaploja.blog.hu/2019/02/05/minden_kezdet_nehez_557 ) és jobb Barátnő (https://kismamanaploja.blog.hu/2019/02/07/minden_kezdetet_nehez_2 ) szeretnék lenni. Ebben pedig arról fogok, hogy jobb társ, szerető, pár szeretnék lenni.
Szerető
Kezdjük talán az elején? Húh, nagyon az elején, de csak gyorsan és tömören.
Rengeteg plátói szerelmem volt, mint minden kislánynak. Álmodoztam, nézegettem a fényképeket és hasonlók. Aztán mikor elkezdtem a 10. osztályt 15 évesen, megismertem egy srácot, Pétert.
Hétfőn 8. órában elkezdtem külön angolra járni a suliban "mert az milyen jó buli..." címszóval, bár szükségem nem volt rá (látszik, hogy már akkor mekkora kretén voltam...). Itt találkoztunk először. Nagyon régen volt már, nem emlékszem minden apró részletre pontosan.
Elkezdtünk beszélgetni. Akkor még nagyon menő volt az MSN messenger, nem tudom emlékeztek-e rá... Na ott minden nap suli után dumáltunk. Alig vártam, hogy hazaérjek... Volt hogy SMS-t is váltottunk (bár azt Apa nem engedte mert drága...). Emlékszem, még volt barátnője, de már ekkor nőcsábász volt, pff...
Iskolai programként ( Bolyai iskolák találkozója ) egy hétvégét töltöttünk Szerbiában Zentán több másik évfolyamtársunkkal együtt. Emlékszem, hogy Győrből indult a busz amivel mentünk. Oda a barátnőm apukája vitt el kocsival és ő mellettem ült. MICSODA IZGALOM... Igazából a lényeg annyi, hogy egy koleszban aludtunk. Fiúk, lányok külön. De annyira, hogy még saját iskolatárssal se voltunk egy szobában. De átlógtunk egymáshoz mindannyian és ott gangeltünk. Felmásztam hozzá az emeletes ágyra és befeküdtem mellé. Emlékszem, hogy olyan hideg volt a lába mint a jégcsap, de a homloka perzselt. Nem volt semmi csak beszélgettünk 5-6-an...
A hazafele úton mellé ültem a buszon, kicsit a vállára hajtottam a fejem és nem akartam, hogy hazaérjünk.
Teltek múltak a napok, hetek. Rengeteget beszélgettünk. Azt már nem tudom miről, de már akkor jó szövege volt erre emlékszem. Arra is mikor szakított a barátnőjével. Kint voltunk a parkban a barátnőmmel április 31-én "majálisozni" és kaptam az SMS-t: "Szingli vagyok..." Tudom, csúnya dolog, de borzalmasan boldog voltam. Akkor még nem éreztem szerelmet azt hiszem, de boldogság töltött el mikor megláttam az iskolában. Mikor beszéltünk. Mikor... mindig...
Onnantól fogva minden nap megvárt a suliban, hazakísért. Elkísértem hangszerboltba ahol vett nekem egy pengetőt (ami a mai napig megvan). Elkísértem anyukájához, aki akkor még egy virágüzletben dolgozott. Volt hogy elmentem kutyát sétáltatni és becsatlakozott. Olyan is volt hogy elmentünk sétálni, és bemutatkozás ként vissza ugattam egy kutyának. Szóval már akkor tiszta főnyeremény voltam... Emlékszem, hogy otthon Apukámnak azt mondtam, hogy futni megyek a töltésre, pedig vele találkoztam és kézen fogva sétálgattunk.
Azt már nem tudom pontosan mikor, de vele történt meg az első csókom. Sokszor próbálkozott, de sosem adtam be a derekam. Virágot hozott nekem, és udvarolt. Régi szép idők... Fantasztikus volt és a mai napig fantasztikus minden csókja. Mintha nekem találták volna ki.
A suliban nem mutatkoztunk együtt, nem is tudom, hogy kimondtuk-e, hogy együtt vagyunk... De borzalmasan beleszerettem. Közben elváltak a szüleim, Öcsémmel és az Apukámmal maradtam aki idő közben beleszeretett a Nevelőanyámba. Ő Pesten lakott, szóval jó nagy szívás... Persze lebuktam, hogy van valakim, de nem bántam Apa nagyon jól fogadta. Be is mutattam otthon egy kerti parti keretin belül (amit a mai napig emlegetnek...). Apa megkedvelte, és a mai napig nagyon szereti a Petit és viszont.
Eljött a nyár és mikor végre lett volna egymásra időnk elköltöztünk Pestre. Nagyon nehéz volt. Júliusban jöttem, meglátogattam. Itt töltöttem náluk egy hetet. Emlékszem a pillanatra mikor Apám és Peti Anyja megbeszélték a dolgot. Álltunk az Auchan közepén a kenyereknél és Apám a lelkére kötötte, hogy "elengedem, de ne csinálja fel a lányomat..." Na kössz Apa... Végül is megtörtént az első, és az is vele, de maradjunk is ennyiben.
Nagyon nehéz volt a táv kapcsolat mind a kettőnknek. Augusztusban szét is mentünk. De nem tudtam sosem elengedni. Minden nap kerestem, és ő hagyta. Aztán novemberben össze jöttünk. Karácsonykor nálunk volt. Márciusban szét mentünk. Rettenetesen fájt, de nem bírtuk ezt a se veled se nélküled kapcsolatot. Azért egy pasinak az, hogy a nője 180 kilométerre van elég nehéz. Ahelyett, hogy megcsalt volna kidobott. Na bumm... Áprilisban megint volt egy "Bolyai iskolák találkozója", ahol kicsit ismét összegabalyodtunk. Na nem úgy... csak egy csókot kaptam, "ez még járt...". Ő természetesen agyba-főbe csajozott. De most nem ez a lényeg...
Borzalmasan szerelmes voltam és rengeteget szenvedtem abban a 2 évben amíg "külön" voltunk. De nem tudtam elengedni. Mert mi van ha... Mi lett volna, ha nem kell elköltöznöm? Ha együtt maradunk? Hiszen nem azért mentünk szét mert már nem szerettük egymást... Szar volt nagyon. Rengeteget sírtam és egy pasim se volt utána. Nem tudtam, hogy vajon van-e még jövőnk vagy sem. Hogy valaha együtt leszünk-e még. Csak reménykedni tudtam, hogy ha valakiknek együtt kell lenni, akkor az úgy is lesz.
Aztán jöttek az érettségik. Vége lett a sulinak. Én orvosira jelentkeztem (ahova természetesen nem vettek fel...), ő pedig az ELTE-re vegyészmérnöknek. 2013. augusztus 19-én jöttünk össze újra. Azt hiszem sosem voltam addig olyan boldog, mint akkor. És azóta együtt is vagyunk. Rengeteg hullám hegyen és völgyön mentünk keresztül. Rengeteg költözésen vagyunk túl. Volt rá példa, hogy majdnem vége lett, de mindig kitartottunk egymás mellett 2010. decembere óta.
Lassan 10 éve ismerem, megváltoztatta az életem. Megváltoztatott engem. Adott nekem egy gyönyörű lányt. Minden nap egyre jobban szeretem.
És itt a bökkenő. Szerintem ő ezt nem tudja.
Rengeteg mindent köszönhetek neki. Fel sem tudnám sorolni. Azt sem, hogy mennyi mindent tett és tesz értem és a lányunkért. Jobb férfit kívánni sem tudnék magamnak. Április óta nem dolgozom ami nagyon frusztrál (de erről majd egy másik bejegyzésben). Azóta igazából ő tartja el a családot. Én viszem a háztartást. És mióta meg van Abigél mind a ketten szét hajtjuk magunkat. Ő körül belül éjjel nappal dolgozik. Haza esik éhesen, fáradtan. Én egész nap a gyereket hajtom egyik kézzel a másikkal a lakást. Elfáradunk és nincs időnk egymásra. Nem beszélgetünk, nem bújunk össze, nem nézünk filmet, itt a hideg alig mozdulunk ki és a szoptatás és mert nem vagyok megelégedve magammal a libidóm a béka feneke alatt van...
Hihetetlenül jó Apa amit nem mondok neki elégszer. Pedig tudnia kellene.
Elhanyagolom. Ki kell mondjam. És borzalmasan érzem magam. És rettenetesen fáj. Mert ő volt a legfontosabb az életemben akiért éveken keresztül harcoltam most a legutolsó a sorban. A listám alján kullog mert egyszerűen nem bírom. Próbálok neki mindent megadni de nem megy. Sehogy.
Mikor haza jön feszültek vagyunk, össze veszünk és csak baszogatjuk egymást. Aztán mindenki megy a dolgára majd aludni. És ez így nem egészséges. Nem akarom elveszíteni. Ő a legfontosabb az életemben és mindennél jobban szeretem ( bocsi mindenki...). Az életemet adnám érte. És ő ezt nem tudja...
Így, megfogadom, hogy sokkal jobb társa leszek. Sokkal jobban fogom szeretni. A kedvében fogok járni. Ha őt az teszi boldoggá, hogy reggel fel kelek vele és együtt kávézunk akkor azt fogom tenni. Ha az, hogy hagyom kicsit kikapcsolódni akkor azt. Ha az hogy meg sütöm a kedvenc sütijét akkor azt.
Mind kettőnknek kell a törődés. Az úgy nem megy, hogy az egyik csak ad és ad, de nem kap vissza semmit. Mert egyszer csak elfogy. És nincs tovább. Nyitni kell a másik felé mert mindenkinek lehet rossz napja vagy hete esetleg hónapja. De ha van egy társa aki otthon várja, akihez szívesen megy haza akkor minden sokkal könnyebb. Ha ott van valaki aki a támaszod jóban és rosszban, aki feltétel nélkül szeret akkor van miért felkelned az ágyból és van miért élned.
Mert egyedül lenni kibaszott szar. Viszont szeretve lenni MINDEN.
Köszönöm, hogy vagy nekem! Szeretlek!
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/rebeka.koczka.5
