Sziasztok!
Végre van egy kis időm, hogy írogassak. Nagy elhatározást tettem. Meg szeretnék, nem is, meg akarok, sőt, MEG FOGOK VÁLTOZNI. Hogy miért? Mert nem vagyok elégedett magammal. Sem belsőleg, sem külsőleg, sem sehogy. És igen. Minden kezdet nehéz...
Ahogy nehéz reggel kikelni a meleg ágyból, vagy éjjel a babához (óránként). De mégis megtesszük. Ahogy nehéz ott hagyni egy gyönyörű drága cipőt vagy ruhát a boltban, de mégis megteszem. Ahogy nehéz leszokni a szenvedélyekről, de mégis mennyien megteszik. Úgy nehéz rálépni a változások rögös útjára is. Mert nehéz valamiért tenni. Elhatározás, kitartás és akaraterő kell hozzá. Legyen szó bármiről.
Én pedig elhatároztam, hogy megváltozok. Jobb Anyává, Barátnővé, Szeretővé, Nővé és Emberré szeretnék válni. Mert erre van szükségem ahhoz, hogy boldog lehessek. De ez ooooolyan nehéz...
Ezzel kapcsolatban több fogadalmat is teszek. Kicsit korlátok és szabályok, rendszer közé kell magamat szorítani.
Anya
Jobb Anyává szeretnék válni. Hogy miért? Mert nem tartom magam annak. Mert csak néha jövök rá, hogy a lányunk már elmúlt fél éves. Annyi szép perc és pillanat repült már el ami sajnos sose jön vissza. Mikor először hallottam felsírni és puszit nyomtam a homlokára, mikor először mosolygott rám, mikor elkezdett forogni vagy mászni... Nem akarok még többet "elveszíteni". Rohan az idő, és majd nem akar már velem lenni. Nem akarja a kezemet fogni. Nem akarja, hogy felvegyem vagy hogy megcsikizzem. Nem kellek majd, mikor állni vagy járni szeretne. Nem akarja majd, hogy én altassam el. Hogy ringassam és énekeljek neki. Pedig most, mikor lehetne van hogy nehéz, hogy nehezemre esik. Mert fáradt vagyok, mikor már 8x keltem az éjjel de még csak hajnali 2. Mikor egész nap olyan mint egy matrica és a WC-re se jutok el nélküle, nem hogy haladjak a házimunkával vagy főzzek valamit. Pedig neki rám van szüksége. És én, mint szar anya még is tehernek érzem. Hogy az isten áldja meg miért nem alszik már. Pedig szegénynek csak a foga fáj és csak engem akar. Hogy szeressem és vigasztaljam. És mikor rá jövök, hogy megint azt kérdem magamtól, "minek kellett nekem gyerek" akkor tudom, hogy nem vagyok jó anya. És ez borzasztóan fáj. És most is potyognak a könnyeim mert nem érdemlem meg, hogy ilyen lányom legyen mint Abigél. Mert egy csoda. Egészséges, úgy fejlődik, ahogy sosem gondoltam, gyönyörű, okos, fantasztikus gyerek és csak egy ilyen anya jutott neki, mint én. És nem akarom ezt érezni. Azt akarom, hogy büszke legyen majd rám, mert mindig ott voltam, amikor kellett. Hogy vigyáztam rá és számíthatott arra, hogy segítek neki. Büszke akarok lenni magamra, hogy igenis jó anyja voltam a lányomnak és megérdemeltem őt. Ezért kell változtatnom.
Mégpedig úgy, hogy sokkal sokkal türelmesebb leszek. Rá kellett jönnöm, hogy hiába vagyok mérges vagy hisztis vagy bármi, ő ezt még nem érti. Szüksége van rám és én ezt vállaltam amikor megtartottuk őt. Azt, hogy vigyázok rá, gondoskodom róla, és mindennél jobban szeretem. Nem ő akart a gyerekem lenni, hanem én akartam őt. És ezt nem szabad elfelejtenem. Soha.
Sokkal többet fogok vele foglalkozni. Rengetegszer vagyok vele úgy, hogy "hát már megint rajtam lógsz, nem tudod magad elfoglalni egyedül?". Nem! Nem tudja! Ő egy kisbaba aki velem akar lenni. Velem akar játszani, ölben akar lenni, fel akarja fedezni a nagy világot. Méghozzá velem. Az anyukájával. Hát ki mással tenné? Egyedül? Ugyan már...
Sokkal többet fogom fejleszteni. Borzalmasan gyorsan tanul Abigél. Kisebb korában elég kötöttek voltak az izmai, de sok tornával helyre tettem neki. Megtanítottam forogni is. A mászásra ő jött rá. de már lelkesen áll és próbál ücsörögni is. Enni imád és nagyon szépen is csinálja. Rettenetesen büszke vagyok rá. És azért, hogy ez így is maradjon, többet fogok olvasni a témában. Erről, hogy hogyan tudom én fejleszteni a kis agyát, a képességeit, mozgáskoordinációját, egyensúlyát. Sokat kell vele foglalkoznom, de az ő hasznára fog válni. És nekem az a dolgom, hogy segítsem őt az életben.
Sokkal több fényképet fogok róla csinálni. Sokkal több emléket fogok megtartani a későbbiekre. Elkezdek egy naplót amibe leírom neki minden napját, hogy amikor nagy lesz, akkor elolvashassa és tudja mennyire szerettem és büszke voltam rá. Igazából ez a blog félig meddig ezzel a céllal is indult...
Sokkal jobban oda figyelek rá. Többet fogok neki én főzni. Többet fogok vele sétálni.
Mert jobb Anyává akarok válni. Mert jó Anyja leszek Abigélnek, olyan amilyet érdemel.
Na, nem akarok olyan sok mindent írni egy bejegyzésbe, úgyhogy mindet külön fogom kifejteni. Szóval folytatása következik...
https://www.instagram.com/rizslabdacs/
https://www.facebook.com/rebeka.koczka.5
Mikor kiderült, hogy teherbe estem már 60 kiló voltam. Szóval a terhességem első 3 hetében 5 kilót híztam. Ez annyira nem is volt feltűnő. Pincérnőként dolgoztam évek óta így egész jó formában voltam. Aztán miután kiderült hogy terhes vagyok szépen lassan "ellustultam". Értem ez alatt azt, hogy pincérnő helyett pultos lettem. Sokkal kevesebbet pörögtem, mozogtam. Itt még nem is híztam mert a terhesség első trimeszterében rendszeresen voltak rosszulléteim. Van, hogy nem tudtam enni mert nem kívántam semmit. Volt, hogy balzsamecetbe mártogatott pirítóst ettem.
És ahogy teltek múltak az évek ez egyre csak rosszabb lett. Ahogy serdültem egyre problémásabb lett a bőröm. Tele voltam mitesszerrel, pattanással. Híztam és szőrösödtem mint minden kamasz. Nem találtam önmagam csak sodródtam az árral. Nagyon sokáig volt rövid, fiús hajam és sose voltam nőies. A mai napig jobban szeretem a farmer-póló-tornacipő összeállítást mint a magassarkút. Jó, néha rohadt klassz szexin kicsípni magam.
